Nemrég megnyitotta új műtőjét a Perfect Smile Fogászati Klinika, ahol az altatásos beavatkozások különlegesen komfortos teret nyertek. A bővítés keretein belül a műtőhöz saját szoba, illetve tusolóval felszerelt fürdőszoba tartozik, kényelmet nyújtva ezzel az ide érkező pácienseknek.
Mikor lehet szükség az altatásos fogászat lehetőségére?
Számos esetben indokolt lehet, hogy egy-egy fogászati beavatkozásnál inkább az altatás mellett döntenek. Egyrészt vannak olyan bonyolult, akár több fogat érintő, illetve hosszú ideig is elnyúló kezelések – például implantálás, vagy bölcsességfog eltávolítás -, melyek esetében mind a páciens, mind a fogorvos és a körülötte dolgozó kollégák dolgát is jelentősen megkönnyíti ez a lehetőség. Másrészt szót kell ejtenünk a túlzott félelemről, ami ugyancsak elegendő indok lehet, hogy az altatást válasszuk. Ezen kívül léteznek olyan fizikai okok, mint például az erős garatreflex, melyek gátolják a fogorvos munkáját normál helyzetben. Mégis, talán a leginkább kiemelendő csoport, akiknél másképp szóba sem jöhetne egy-egy fogászati beavatkozás, a mentális problémákkal küzdőké. Számukra ez az egyetlen megoldás, hogy az egészséges fogak és szájüreg által elérhető életminőséget megtartsák, illetve visszakapják.
A Perfect Smile számos esetben segített már altatásos kezelésekkel
Ahogy feljebb tehát említettük, a mentálisan sérült gyermekek és felnőttek szájüregi problémái legtöbbször csak altatásos fogászat keretein belül kezelhetők. Éppen ezért a Perfect Smile Klinika kifejezetten fontosnak tartja, hogy kiálljon az ilyen helyzetű páciensek mellett, és segítsen abban, hogy megteremtse a lehetőséget az egészséges fogazat eléréséhez.
Ilyen volt például Lili története is, akinek fogfájós kálváriájának vetett véget dr. Balsai Tamás, amikor vállalta – ráadásul ajándékként -, hogy altatásban segít rendbe tenni a lány fogait. 7 fogtömés és a teljes fogkőeltávolítás után nem csak a fájdalmaktól szabadult meg a páciens, hanem szép és esztétikus fogakkal mosolyoghatott újra a világra. Ezen kívül már korábban útnak indult egy másik kezdeményezés is, melynek keretein belül ingyenes fogászati kezelést kaptak értelmi sérült, illetve otthonban élő gyermekek, leggyakrabban ugyancsak altatásban.
Minden körülmény adott
A páciensek eddig is biztonságos és kényelmes körülményekkel, gondoskodó és precíz személyzettel, valamint magas színvonalon végzett eljárásokkal találkozhattak a Klinikán. A mostani bővítés lehetővé tette, hogy még komfortosabb legyen minden kezelt beteg számára az altatásban végzett fogászati beavatkozás. Ez az előkészületektől kezdve, az eljáráson át, az azt követő megfigyelési időszakig az összes részletre kiterjed. Így minden adott ahhoz, hogy az altatásos beavatkozásokra érkező páciensek a lehető legjobban érezzék magukat, a felmerülő igények maximális kiszolgálásával. Mindez kiemelten fontos a szorongás minimalizálásához is.
Időpontfoglalás fogászati rendelésünkre
+36 1 212 4272
+36 20 515 6271