A lyukas fog kialakulása

By 2017-11-01Hírek

Számtalan tényező eredményezheti a fogszuvasodást, ami tulajdonképpen a lyukas fog kialakulását jelenti. De bármilyen oknál fogva kezdődik el ez a fajta fogromlás, a legjobb, amit tehetünk, hogy már az első jeleknél fogorvoshoz fordulunk.

A fogszuvasodás ugyanis egy visszafordíthatatlan folyamat, azonban megállítani lehet, és minél korábban fordulunk szakértő segítséghez, annál kisebb kellemetlenséggel jár majd a probléma orvoslása. De nézzük meg, mitől is keletkezhet az a bizonyos lyuk a fogainkon.

Nem véletlenül próbáljuk már gyermekkorban megtanítani a helyes fogmosás és szájápolás menetét a kicsiknek. Hiszen az egyik leggyakoribb oka a fogszuvasodás megindulásának sajnos a nem megfelelő szájhigiénia. Emellett természetesen az sem mindegy, hogy mit eszünk. A túl sok finomított cukor fogyasztása – akár ételről, akár italról beszélünk – bizony rendkívül káros hatással van fogainkra. És persze a genetikát sem hagyhatjuk ki a sorból, mert sajnos az is nagymértékben befolyásolhatja fogazatunk állapotát. Egyszerűen vannak olyanok, akik sokkal hajlamosabbak a fogszuvasodásra.

fogszuvasodás

A fent említett tényezők közül akár már egy is elég lehet ahhoz, hogy lyukas fog alakuljon ki szánkban, de ha egyszerre több is szerepet játszik fogunk romlásában, az bizony még inkább felgyorsítja a folyamatot. A lényeg, hogy amint észleljük a problémát, azonnal menjünk fogorvoshoz.

A Perfect Smile Fogászati Klinika nem csak orvosilag oldja meg a lyukas fog okozta gondokat. A korszerű tömőanyagoknak köszönhetően esztétikailag is gyönyörű lesz majd a végeredmény. A fogászatunkon alkalmazott, műanyag bázisú, kompozíciós anyagokat kerámia szemcsékkel erősítik meg, és többféle, különböző árnyalatban állnak rendelkezésre. Éppen ezért a fogainkhoz leginkább közel álló tömőanyag kiválasztásával teljesen esztétikus és szép eredményt kaphatunk.

További előnye ennek az anyagnak, hogy az üregbe helyezés után még sokáig alakítható, ami mindenképpen segít a természetesség elérésében. Majd egy speciális hullámhosszúságú fényt kibocsátó lámpa hatására keményedik meg, ami már csak pár pillanatot jelent.

Ne várjon, míg a lyukas fog fájdalmakkal és érzékenységgel kínozza, keresse fel csapatunkat a tökéletes fogtömésért!