Az altatásos fogászat lehetőségét nem mindenki ismeri, pedig igencsak sokak számára jelenthet fényt az alagút végén. Léteznek olyan bonyolult esetek, amikor eleve felajánlja a fogorvos ezt az alternatívát, sőt, sokszor számára is ez bizonyul a legjobb megoldásnak. De akár kisebb volumenű kezelések esetén is jól jöhet ez a fajta segítség, amikor a szorongás és a félelem veszi át a hatalmat felettünk.
Akármi is legyen az adott helyzet, az altatásos fogászat rendkívül sok előnnyel bír, melyek mind a páciens, mind a fogorvos dolgát megkönnyíthetik. Nézzük most meg, mik is ezek az előnyök!
1. Az altatásos fogászat segítségével nem csak a fájdalomtól nem kell tartanunk, hanem minden egyéb kellemetlenségtől sem. Ilyen lehet például az idegen érzés, hogy valaki a szánkban turkál, vagy éppen a nyálszívó folyamatos „duruzsolása”, illetve az egyéb fogászati eszközök jól ismert hangjai, melyeket még az ajtón kívül ülők sem hallgatnak jó szívvel. A sor persze itt nem érne véget, de mivel altatás alatt mindezeket nem fogjuk sem érezni, sem hallani, így az ébredést követően sem fogunk emlékezni ezek közül semmire.
2. Az altatás segítségével sokkal kényelmesebb a munka a fogorvos számára is, hiszen ki van iktatva annak lehetősége, hogy a páciens nem, vagy csak kevésbé képes együttműködni. Így a precíz és gyorsabb munka is garantált.
3. Az altatás az egyetlen, mely biztos kezekkel veszi fel a harcot a legyőzhetetlen félelemmel szemben, melyet rengetegen éreznek, amikor be kell ülniük a fogorvosi székbe. Így elejét vehetjük azoknak a halogatásoknak, melyeknek szintén a szorongás az oka, és hamarabb megadhatjuk fogazatunk számára a megfelelő segítséget. Ez azt is jelenti, hogy sokszor még azelőtt sikerül elkapni a bajt, mielőtt az nagyobb károkat okozna.
4. Az altatás akkor is szóba jöhet, ha a páciens érzékeny esetleg a helyi érzéstelenítőkre. Mivel ebben az esetben csak így lehetünk biztosak abban, hogy a kezelés fájdalommentes lesz, így kisebb beavatkozások esetén is javasolt lehet ez az opció.
5. Az altatás segítségével kizárhatjuk az olyan kellemetlen, ám gyakran előforduló problémákat, mint az öklendezés, rosszullét vagy hányinger. Emellett más szervi eltérés esetén is jól jöhet, gondolunk itt például a túl érzékeny nyelvre vagy szájpadlásra.
6. Az altatásos fogászat lehetővé teszi azt is, hogy egyszerre több foggal, több problémával foglalkozzon a fogorvos. Így ahelyett, hogy rövid időn belül visszatérő vendégek lennénk a fogorvosi rendelőben, egy füst alatt megoldódhatnak a fogászati gondjaink.
Időpontfoglalás, ingyenes konzultáció
+36 1 212 4272
+36 20 515 6271