Jól megérdemelt pihenés

By 2020-07-24Hírek

A Perfect Smile Fogászati Klinika 2020. augusztus 17. és 23. között zárva tartja kapuit, hogy dolgozói egy kicsit kifújhassák magukat. Az elmúlt időszak nem volt könnyű senki számára sem, és nyugodtan kijelenthető, hogy a Klinika minden foglalkoztatottja teljesen odatette magát, hogy a munka ugyanolyan gördülékenyen indulhasson meg és folyhasson, mint eddig. Így egyértelmű, hogy ez a pihenés jól megérdemelt mindannyiuk számára.

Balsai doktor úr a koronavírus okozta kellemetlenségeket úgy tudta áthidalni és megoldani, hogy közben mindent megtett a dolgozók érdekében. Így a kötelező leállási időben is mindenki változatlanul számíthatott rá, mind anyagiakban, mind pedig a biztonságot illetően, hiszen nem volt létszámleépítés sem. Kitartott tehát mellettük és segítette őket.

Az újranyitást követően a Klinika számára is be kellett tartani olyan védelmi intézkedéseket és szabályokat, melyek mind a dolgozók, mind a páciensek érdekeit szolgálták, a vírus terjedésének megakadályozásával. Ez azonban könnyen okozhatott volna fennakadásokat, ám a megváltozott munkakörülmények ellenére minden gördülékenyen haladt tovább.

Ehhez maximális odafigyelésre, aprólékos szervezésre és egyéb, ezzel járó többletmunka elvégzésére volt szükség. A csapat egyértelműen jelesre vizsgázott, hiszen minden kolléga betartotta a szabályokat, és tökéletesen végezte el a rá háruló feladatokat. Többek között például át kellett szervezni a már korábban időponttal rendelkező páciensek kezelését, előre kellett venni a sürgős eseteket és fel kellett venni azokat a pácienseket, akik a kijárási korlátozás alatt várakozásra kényszerültek.

Amit a külső szemek csak egy természetes folyamatnak látnak és gondolnak, az valóban hatalmas erőfeszítést és emellett emberi hozzáállást igényelt. Ezen felül természetesen ugyanúgy a megszokott, magas színvonalú fogászati ellátás várja az újranyitás óta a pácienseket, lankadatlan energiával és szakértelemmel fűszerezve.

Ezt a fajta hozzáállást, szemléletet és csapatmunkát megköszönve Balsai Tamás egy kis lazításra „adott beutalót” minden Perfect Smile dolgozónak az augusztus 20.-i hétre, melyhez ezúton is kívánunk jó pihenést! A csapat így újult erővel vetheti majd bele magát mindennemű fogászati probléma megoldásába és kezelésébe.

Időpontfoglalás, ingyenes konzultáció

+36 1 212 4272
+36 20 515 6271

Időpontfoglalás, ingyenes konzultáció

+36 1 212 4272
+36 20 515 6271