Nagyon sok olyan szituáció van az életünkben, amikor egyszerűen át kell engednünk az irányítást, és meg kell bíznunk a másik félben. Ilyen akkor fordul elő, ha valamihez mi nem értünk, mégis minket érint és meg kell oldani. Így van ez az egészségügyi beavatkozások tekintetében is például, amikor saját bőrünket visszük a vásárra, és bizony hinnünk kell az orvosunkban. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy kérdezzünk is.
Senki sem szereti az ismeretlent, amikor nem is tudjuk, mi vár ránk pontosan. A fogászati kezelések ráadásul további szorongásra adhatnak okot egyesekben, akik kifejezetten nem tűrik jól a szájukban történő kellemetlenségek elviselését. Bár a fogorvostól és a kezelésektől való félelem gyökere általában régebbre nyúlik vissza, mint gondolnánk, mégis jó, ha foglalkozunk vele és megpróbáljuk egy kicsit ledönteni a rettegés bástyáit.
Először is leszögezhető, hogy már egyáltalán nem járnak fájdalommal a fogászati kezelések az érzéstelenítő injekcióknak köszönhetően. Emellett pedig nagyon fontos megemlíteni, hogy a mai modern technológia pontosan azt próbálja előteremteni számunkra – és természetesen a fogorvos számára is -, hogy a lehető legkevesebb kényelmetlenséggel kelljen szembenéznünk egy-egy fogászati beavatkozás során. Ilyen segítség lehet például az altatásos fogászat is, ami teljesen kizár minden egyes kellemetlenséget.
Ugyanakkor elengedhetetlen ahhoz, hogy nyugodtabb szívvel üljünk bele a fogorvosi székbe, ha tudatában vagyunk annak, pontosan mire is számíthatunk, mi fog történni. Ehhez nélkülözhetetlen az előzetes konzultáció, melynek során nem csupán a fogak állapotának feltérképezése zajlik, hanem megtudhatunk minden minket érintő információt is. Amennyiben úgy érezzük, hogy még mindig akad bennünk kétely vagy kérdés bármit illetően, ne féljünk ezeknek hangot adni!
Olyan, hogy buta kérdés, egyszerűen nem létezik. A fogorvos is ember, teljesen tisztában van azzal, hogy minden egyes beavatkozás rengeteg válaszra váró kérdést vet fel. Főként, ha egy olyan eljárásról van szó, mint például az implantálás, melynek menetét és lényegét nagyon kevés páciens ismeri. Mivel ebben az esetben is olyan témáról van szó, mely véglegesen képes befolyásolni egészségünket, illetve megjelenésünket, így természetes, hogy minden apró részletre kíváncsiak lehetünk. Kérdezzünk bátran, higgyük el, sokkal nyugodtabbak leszünk majd a ránk váró beavatkozás előtt!
Időpontfoglalás, ingyenes konzultáció
+36 1 212 4272
+36 20 515 6271