Elég vitaminhoz jutunk?

By 2018-10-31Hírek

Nemrég ígértük, hogy dr. Balsai Tamás gondolatain és példáin keresztül még foglalkozni fogunk a holisztikus gyógyítással. Most a vitaminok fontosságáról lesz szó ezen belül, illetve arról, hogy vajon megfelelő mennyiségű vitamint fogyasztunk-e nap, mint nap?

A fogszakorvos páciensei számára lassan már nem meglepő, hogy mennyire elhívatottan szól a vitaminok fontossága mellett. Lehetséges, hogy ez egy fogorvos szájából elsőként furcsa lehet, mégis jól teszünk, ha hallgatunk rá, hiszen végre nem egy „vitaminügynökkel”, hanem egy hús vér orvossal lehet szerencsénk átbeszélni ezt a problémát. „Higgyék el, semmi más érdek nem vezet, mint, hogy az évtizedes tapasztalataim alapján tanácsot adjak a fog- és ínybetegségek kezeléséhez és megelőzéséhez – mondja dr. Balsai Tamás, aki szerint ez az általános egészségi állapot javításához is tesz, nem is keveset.

Sokan úgy gondolják, hogy elegendő zöldséget és gyümölcsöt esznek ahhoz, hogy a szükséges vitaminokat megadják szervezetüknek. Általános tévhit az is, hogy ha néha bekapunk egy C-vitamint, azzal le is tudtuk az egészségünkért tett összes lépést. Ez azonban a mai világban már korántsem elég. Napjainkban ahhoz, hogy egészségesek lehessünk, kiemelten fontos a komplex vitaminpótlás.

vitaminok fogyasztása

Ahhoz, hogy ezt még jobban átlássuk, a fogszakorvos a Szent István Egyetem nyugdíjas, címzetes egyetemi docensének, Márai Gézának a vizsgálatát hozta fel példának. Ő évtizedeket átölelve vette górcső alá a tápértékek alakulását, és néhány évvel ezelőtt így nyilatkozott a témáról: „Egy kiló paradicsom 1962-ben még 500 milligramm kalciumot tartalmazott. 2005-ben már csak 90-et. A nyáron fejt tej karotintartalma 1966-ban literenként 3,5-4,5 milligramm volt, 1990-ben már csak 0,2. Egykilónyi tojás B3-vitaminból 1952-ben 23 milligrammot tartalmazott, 2005-ben már csak 1-et. A burgonya elemi vastartalma 1942-ben kilogrammonként még 110 milligramm volt, 2005-ben már csak 4. A nemzetközi publikációk szerint egyébként hasonló értékcsökkenés szerte Nyugaton megfigyelhető.”

Márai Géza kutatásai kimutatják, hogy a tápanyagcsökkenés hatására sajnos bizonyos betegségek előfordulása drámaian növekszik. Annak ellenére, hogy maga az orvostudomány folyamatosan fejlődik és a kezelési lehetőségek egyre tágabbak lesznek. Ezek közül a betegségek közül az egyik legszembetűnőbb a csontritkulás, mely természetesen igencsak foglalkoztatja a fogorvost.

„Az igazsághoz hozzátartozik, hogy más kutatások szerint nem ennyire drámai a helyzet. Vannak olyan vizsgálatok, amelyek átlagosan 20%-os csökkenést mutattak ki a tápanyagtartalomban. A zöldségek esetében magasabb az arány, a gyümölcsöknél viszont alacsonyabb. Mivel fogorvos vagyok, nem áll módomban ezeket az eredményeket tudományosan ellenőrizni vagy igazolni, viszont az olvasott információkhoz hozzá tudom tenni a saját tapasztalataimat.”

Ezekről a tapasztalatokról, illetve a megfelelő vitaminok pótlásáról, helyes mennyiségéről következő cikkünkben olvashatnak.

Időpontfoglalás, ingyenes konzultáció

+36 1 212 4272
+36 20 515 6271