Fogászati kezelések félelmek nélkül

A fogászati problémák valahogy mindig sokkal nagyobbnak és kellemetlenebbnek tűnnek, mint amekkorák valójában. Hiába lehetséges, hogy elegendő csak egy órácska ahhoz, hogy orvosolják az adott gondot. A fogorvosi székbe sokan akkor is úgy ülnek bele, mintha több napos szenvedés várna rájuk ott.

Ez a fajta félelem sokszor már gyermekkorban kialakul. A nem megfelelő időben elkezdett ismerkedés a fogorvossal, a kezeletlen problémák, a túlságosan kiteljesedő fájdalmak és az ezzel járó kellemetlenségek már pici korban belénk éghetnek. Ehhez természetesen hozzájön az is, hogy valóban nem a legkellemesebb érzések egyike, amikor idegen kezek matatnak a szánkban. És persze általában akkor megyünk fogorvoshoz, amikor már tényleg muszáj. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a fájdalmakat túl hosszú ideig is átélhetjük. A halogatás pedig csak ront a fent felsoroltakon.

félelem a fogorvostól

A fogorvostól való félelem nem újkeletű dolog tehát. Valamilyen szinten természetes is. Azonban akadnak olyanok, akiknél ez nem ragad meg a normálisnak mondható keretek között. Ha valakiben erős szorongást kelt a tudat, hogy bele kellene ülnie abba a bizonyos fogorvosi székbe, az sajnos egyéb gondokat is okozhat. Egyrészt olyan sokáig képesek halasztani a fogorvos felkeresését az említett páciensek, hogy a legtöbb esetben már nem is lehet megmenteni a kérdéses fogakat. Vagy sokkal nagyobb beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy az egészséges állapotot elérhessük. Másrészt sajnos a kezelések menetében is számíthatunk némi negatív csavarra az ő esetükben. Ez pedig egyáltalán nem szerencsés, sem a páciens, sem a fogorvos szemszögéből. Ilyenkor ugyanis nem lehet számítani együttműködésre, a munka akadályozva van és sajnos többször veszélyeztetve is.

Ezekre az esetekre jelent tökéletes megoldást az altatásos fogászat. Ez a lehetőség egyszerre zár ki mindennemű kellemetlenséget és persze a félelemnek is búcsút mondhatunk. Amennyiben szükséges, akár kisebb beavatkozáskor is igényelhetjük, hiszen a fent leírt szorongásokkal már ez is szükségszerű lehet. Komolyabb beavatkozások, bonyolultabb eljárások esetén sokszor kifejezetten ajánlott ez a szolgáltatás, melyet a Perfect Smile Fogászati Klinikán is igénybe vehetünk.

Így biztosak lehetünk abban, hogy nem csak a végeredmény lesz szép, hanem az oda vezető út sem tartogat számunkra semmilyen borzasztó élményt. Az altatásnak köszönhetően félelmek nélkül érkezhetünk a Klinikára. Majd másnap egészséges és szép fogsorral távozhatunk. Közben pedig csak pihentünk egy jót.

Időpontfoglalás

+36 1 212 4272
+36 20 515 6271