A foghiányok osztályozása

Amikor valamilyen probléma üti fel a fejét a fogazattal kapcsolatban, akkor rengeteg részletet kell figyelembe vennie a fogorvosnak ahhoz, hogy a lehető legjobb ellátást és a legkézenfekvőbb megoldást tudja biztosítani a páciensnek. Foghiányok esetében szintén több szempontot kell vizsgálni.

A kezelési tervet ugyanis számos apróság befolyásolja, amire nem is gondolnánk. Fontos lehet, hogy mi a páciens foglalkozása, milyen az általános fizikai állapota, vagy éppen dohányzik-e. Valamint az sem mindegy, hogy melyik nem képviselője és milyen életkorban van. Ezek a tényezők ugyanis nagymértékben kihatnak a fogak állapotára, illetve a beavatkozások utáni gyógyulásra is.

Ha hiányzik egy vagy több fog, illetve muszáj megválni tőlük, melynek következtében foghiány lép fel, akkor azokat természetesen mindig pótolni kell. Az, hogy melyik a legjobb megoldás erre, szintén több részlettől is függ. A fent felsorolt példák mellett ilyen esetekben a foghiányok osztályozása is támpontot ad a fogorvosnak. De mit is jelent ez pontosan?

A foghiányok osztályozására már nagyon korán kísérleteket tettek, hogy minél jobban segítsék ezzel a fogorvosok és fogtechnikusok munkáját. A mai napig is legáltalánosabban használt rendszert Edward Kennedy alkotta meg. Ennek alapja az egyes foghiányok előfordulásának gyakorisága volt. Azóta természetesen még tovább fejlesztették ezt a kérdéskört, és ma már több szempont szerint ad támpontot az osztályozás a fogorvosok számára. Ilyen például az ellátás bonyolultsága és komplexitása, valamint a gerinc karakterisztikája, a fogatlan állcsont, a pillérfogak és az okklúzió figyelembevétele is.

foghiányok

Mivel ezek a különböző besorolások rengeteg idegen kifejezést és szakszót tartalmaznak, ezért ebbe mélyebben most nem megyünk bele. Elegendő tudni, hogy ezek az osztályozások segítenek abban, hogy a lehető legjobb fogpótlási eljárást alkalmazzák rajtunk.

Rengetegszer hangsúlyozzuk, hogy a fogászati implantálás kiemelkedő a lehetőségek között, amikor fogpótlásra kerül sor. A sok fogászati előny mellett bizony az sem elhanyagolható, hogy gyönyörű, tartós és esztétikus eredményt ad. De talán a legjobban összefoglalni a pozitívumait úgy lehetne, hogy akkor is segít, amikor más lehetőség nem jöhetne szóba.

Például ha csupán egyetlen fog hiányzik, akkor a többi, ép fogat békén hagyva kapunk tökéletes pótlást a segítségével. Ugyancsak igaz ez abban az esetben, amikor a hátsó fogak hiányával állunk szemben, és nem is lenne semmi, ami tartana például egy hidat. Amennyiben pedig teljesen fogatlan az állcsont, vagyis egyetlen fog sincs már az állkapocsban, akkor is biztonságos és tartós megoldást nyújtanak az implantátumok.

Időpontfoglalás, ingyenes konzultáció

+36 1 212 4272
+36 20 515 6271