Mondjunk búcsút félelmeinknek!

Ha bármilyen probléma jelentkezik fogainkkal kapcsolatban, akkor előbb-utóbb be kell adnunk a derekunkat, és időpontot kell foglalnunk fogorvosunkhoz. Ilyenkor jönnek az olyan kifogások, melyek mindig csak messzebb tologatják ezt a bizonyos időpontot. Pedig jobban tennénk, ha minél előbb erőt vennénk magunkon, hiszen a halogatással csak még nagyobb gondokat okozhatunk. De miért is ez a gyötrő félelem?

Egyesek kifejezetten irtóznak a gondolattól, hogy be kell ülniük a fogorvosi székbe. Míg mások csupán kellemetlen élménynek fogják fel. Bármelyik tábort is erősítjük, az biztos, hogy nem megyünk önként és dalolva. Pedig megtehetnénk! A folyamatosan látogatott szűrővizsgálatok például sokkal nagyobb eséllyel lecsökkentenék az igazi és komolyabb kezelések számát. Hiszen már nagyon korán fény derülne minden problémára, melyek meg is oldódhatnának még addig, míg gyerekcipőben járnak.

félelem a fogorvostól

Természetesen vannak olyan hirtelen jött, nem várt fájdalmak és balesetek, melyekkel nem tudunk számolni. Akármi is legyen az indoka annak, hogy fel kell keresnünk a fogorvost, jobb lenne, ha ezt nem szorongással kellene megtennünk. Amennyiben nagyon erős félelem és ellenérzés uralkodik bennünk, lehetőségünk van arra, hogy akár kisebb beavatkozásokat is altatásban kérjünk. Ez főként azoknak jelent megoldást, akik valóban rettegnek attól, hogy bármilyen fogászati kezelésen át kell esniük. Általános esetben viszont inkább a komolyabb eljárások esetében szokás alkalmazni az altatást.

Azt, hogy mi lenne számunkra a legideálisabb döntés, természetesen a fogorvosunkkal történő konzultáció is segíti. Számít fogorvosunk véleménye, a kezelés típusa és bonyolultsága, valamint persze az is, hogy milyen nagyságrendű félelemmel állunk hozzá az egész procedúrához. Amennyiben a kezelés sikeressége és saját félelmeink is úgy kívánják, az altatásos fogászat nyújtotta segítség biztos, hogy kihúz minket a pácból. Mondjunk búcsút tehát félelmeinknek, hiszen a legrosszabb, ami történhet velünk, hogy alszunk közben egy nagyot. Utána viszont egészséges fogazattal, számunkra megfelelő pótlással vagy éppen további fájdalmak megszüntetésével számolhatunk.

Időpontfoglalás

+36 1 212 4272
+36 20 515 6271