Az implantálás életkori határai

Mint mindennemű beavatkozásnak, a fogászati implantálásnak is vannak olyan kritériumai, melyeknek meg kell felelnünk ahhoz, hogy azt elvégezhessék rajtunk. Az egyik ilyen sarkalatos kérdés mindig az életkor. Nézzük, mi vonatkozik pontosan ebből a szempontból arra az esetre, ha fogászati implantátumot szeretnénk behelyeztetni.

Az alsó korhatár egybeesik azzal az időponttal, amikortól az állkapocs és a fogazat csontozata kifejlettnek tekinthető. Tulajdonképpen ezen azt értjük, hogy ezek után már nincs olyan fejlődés, mely bármit változtatna az állkapocs formáján. Ez körülbelül 18 éves korra tehető. Tehát az implantálás alsó korhatára 18 év, melyet nem csupán a fejlődés szempontjából könnyű elfogadni.

Hiszen ezen időszakot figyelembe véve nem is nagyon lehet szükségünk erre a megoldásra. Természetesen vannak olyan sajnálatos balesetek, melyek indokolttá teszik a fogak pótlását. Ugyan egy jó fogorvos elsősorban mindent megtesz az eredeti fogak megmentéséért, azonban, ha ez nem lehetséges, akkor a fogak pótlását valamilyen ideiglenes megoldással is kivitelezni lehet, amíg az implantátum behelyezésére sor kerülhet aztán.

fog implantálás

A felső korhatár ezzel szemben egy teljesen más kérdés. Ugyanis fogászati implantátum tekintetében nem is létezik ilyen. Amennyiben nincs semminemű, implantálást kizáró tényező, akkor az sem számíthat annak, hogy idősebbek vagyunk. Sőt! Rendkívüli kényelmét és biztos tartósságát tekintve rengeteget pozitívumot adhat a fog implantátum a korosodó korosztály számára is. Egész életminőségük megváltozhat tőle jó irányba. Ki mondja, hogy az időskor egyenlővé kell, hogy váljon a zárt, elrejtett mosolyokkal, vagy egyes ételek kizárásával életünkből amiatt, mert nem tudunk jóízűen beleharapni.

Az implantátum szempontjából tehát nyugodtan kijelenthető, hogy az esetek legnagyobb többségében segítségünkre lehet, ami a hiányzó fogakat illeti. Amennyiben “biztos lábakon álló” fogpótlást szeretnénk, nem kétséges, hogy ezt kell választanunk. A fogászati implantálás biztos, esztétikus és rendkívül tartós megoldást ígér mindenki számára – a fent leírtak alapján tehát 18 év felett. Éljünk teljesebb életet, mosolyogjunk őszintén, harapjunk minden nap nagyot a világból és élvezzük az implantátum nyújtotta összes pozitívumot!

Időpontfoglalás

+36 1 212 4272
+36 20 515 6271